13.fejezet

Sziasztok!! Hát itt vagyok egy új résszel és igen, végre megcsókolta egymást Viviana és Niall.:)
Remélem tetszett az előző fejezet,azonban most egy kicsit unalmasabb jön,de ezt is csak a következmények érdekében.
Jó olvasást :)

"A Magyarországra tartó repülőhöz a felszállást kezdjék meg." Hangzott el a bemondóból,bár pontosan nem ezt mondták,de nem tudtam rá figyelni.

-Nem akarok elmenni.-mondtam könnyes szemekkel Niallnek.

-Tsssh!-nyugtatott.-Most fel kell szállnod..-mondta bűnbánóan pár perc nyugtatás után.

-De Niall.Én nem akarlak itt hagyni.-mondtam az egyszerű szavakat,de sokkal többet éreztem. Nem fogom kibírni nélküle,abban biztos vagyok.És fogalmam sincs,hogy mit tegyek.Szememből már szinte záporoztak az apró könnycseppek.

-Meg fogjuk oldani rendben?Nem lesz semmi baj.-mosolygott rám,de erőltette.Ő is aggódott ez látszott rajta..és az egészért én vagyok a hibás..-De most fel kell szállnod a gépre.-folytatta.Pár percig csak álltunk és gondolkoztunk majd véget vetettem a csendnek egy halk beleegyezéssel.

-Hát..-szólaltam meg nehezen.-Rendben..De nagyon hiányozni fogsz.-bújtam újra a karjai közé könnyes szemekkel.

-Nekem is. -súgta és egy puszit nyomott a homlokomra.Ezzel óvatosan ellökött magától,jelezve,hogy menjek.Bólintottam és elindultam. Beálltam a sorba a többi ember mögé ,akik szintén Magyarországra tartanak..Pár percig a földet pásztáztam és nem bírtam ki ,hogy ne nézzek rá.Szemét neki is könnyfátyol borította ,bár ő erősebb volt mint én.

Lassan az ellenőrző kapuhoz értem,ahonnan már nincs vissza út.Az előttem lévő ember gond nélkül elhagyta és én jöttem soron.Pár percre lefagytam és csak bámultam ki a fejemből..

-Hölgyem! Ön következik..-szólított fel az őr.Pillantást vetettem Niallre,akinek a szájáról a "Menj" szót olvastam le.Visszafordultam,átmentem a kapun,ahonnan egyenesen a géphez vezetett az út.Mielőtt véglegesen is eltűntem volna a kanyarban utolsó szemkontaktust váltottam Vele.

A gép közepén kaptam helyet,legtávolabb az ablaktól így esélyem sem volt látni őt..Ezután még negyed óráig  csak ültem és vártam,hogy felszálljon a többi ember és helyet foglaljon.Indulás előtt a stewardessek megkértek mindenkit,hogy kössük be az övünket,majd felszálltunk.

*

-Hölgyem pár percen belül megérkezünk.-ébresztett fel egy másik légikisasszony.Ezek szerint elaludtam..képzelem,hogy nézhetek ki agyonsírt és álmos szemekkel.

-Már Magyarországon vagyunk? -kérdeztem 

-Igen,10 percen belül leszállunk.-Mondta megértően én pedig megköszöntem.

A gép kerekei megérintették a magyar földet és feleszmélt bennem az ismerős táj.

Kiszállásnál szinte minden ugyanúgy rendeződött majd kiértem a terminálba,ahol a családom várt.

Eleinte nem akartam rájuk nézni,nem haragból,csak nem akartam,hogy lássák az arcom.Túl hosszú lenne ezt az ügyet elmagyarázni nekik,meg ugye állítólag ennél nagyobb problémánk is van amiről én még nem tudok.

Azért kíváncsi vagyok rá,hogy mi is az,amiért elszakítottak Londontól.

-Kicsim!-futottak oda hozzám és nagy családi öleléssel köszöntöttek.

-Sziasztok! -mosolyogtam végre őszintén.

-Na miújság? -kérdezte apukám vigyorgó arccal.

-Velem?Én majd mesélek jó sok mindent,de először azt szeretném megtudni,hogy miért kellet hazajönnöm.-mondtam nyugtalan hangnemmel és a teintetem sem mutathatott valami nagy együttérzést..

-Nem érne rá otthon?-kérdezte apa,mire én rávágtam,hogy nem.

-Hát..ha ennyire kíváncsi vagy...Azért hívtunk mert szedelőzködnünk kell..-mondta anya a földet pásztázva..

-Öhm..mi?-kérdeztem ugyanolyan értetlen és sértődött hanggal.

-Kiköltöztetnek minket 4 napon belül.Most nem térünk ki rá,hogy miért,de a lényeg,hogy,már találtunk egy másik lakást.Holnap kezdünk átcuccolni..-folytatta..

Ledöbbentem.Sokféle gondolat futott át az agyamon.Az előzmények,a következmények,a szobám..örökre el kell hagynom,azt a helyet ahol a legtöbb időt töltöttem? Az ismerős utca,a környék..a házunk előtti eperfa,a helyi madarak csicsergő hangja.Ezt mind fel kell adnom?És holnap pakolunk? Ennyi időt adnak,hogy elköszönjek a legkedvesebb helytől számomra..Anyáék előtt talán nem mertem,de belül már rég sírtam..

Ekkor jött egy olyan érzés amit nagyon ritkán érzek..Egy erő ,ami azt sugallta ,hogy erősnek kell lennem..pár percig hittem is magamban,de ez az erő elszállt..

Anyukám ,látva,hogy nem valami fényesen érintett a dolog,indulásra szólított.

Út közben a következményre és Niallra gondoltam.Kifogtunk egy piros lámpát ahol egy hajléktalan jött oda pénzt kérni..Vicces,de most úgy érzem,hogy neki is jobb sorsa van mint nekem.Mikor zöld lett a Lágymányosi-hídon keltünk át.Szemem megakadt a Kopaszi-gátnál csillogó Duna vizére. Ide egyszer el kell hoznom Niallt.Gyönyörű és romantikus hely.Mielőtt hazaértünk kaptam egy sms-t is Tőle,amiben megkérdezte,hogy megérkeztem-e és üzente hogy hiányzok neki.Jól esett ez az üzenet,most már nyugodtam tudtam elaludni..

Veszekedésre ébredtem.Amikor ránéztem az órára  éjfélt mutatott.Próbáltam visszaaludni,de a hangok elnyomtak mindent;Anya és apa veszekedtek,de,hogy pontosan miről nem értettem,így gondoltam kicsit hallgatózok.

-Egy ember pénzéből nehéz eltartani 4 másikat,tudod? -kiabált apa anyára.

Eltartani...ez a szó kattogott a fejemben,amikor eszembe jutott egy ötlet.Így anyáék dolgát is megkönnyítem és a magamét is.Holnap elmondom nekik,mert most biztos nem értenék meg...Visszafeküdtem és pár percen belül el is nyomott az álom..

Az asztalnál ülve némán fogyasztottuk a reggelinket.Ez az utolsó közös pillanatunk ebben a házban.Ezután már pakolni kell és búcsúzni,ami nem lesz valami könnyű..

-Anya,apa..-szólaltam meg rekedtes hangon. -Van egy ötletem..ami..hát hogy is mondjam egy jó ötlet.-eresztettem el egy apró mosolyt.

-Na mi az? -kérdezték szinte egyszerre. Nyeltem egy nagyot és elhatároztam,hogy akár tetszik nekik, akár nem ,ezt megvalósítom.Így már könnyebb volt kimondani.

-Kiköltözök Londonba.Úgy nektek is könnyebb lesz,eggyel kevesebb embert eltartani és kint én is jól éreztem magam.Beiratkozok egy suliba és le is van tudva minden.-könnyebb volt mint gondoltam.Az reakciókat figyelve aggódottságot láttam,de elkaptam a szemükben valami mást is; talán elismerik,hogy igazam van.

16 éves vagyok,előttem az egész élet..Londonban még nagyobb esélyem van kibontakozni.Elmélkedésembe Anya szavai vágtak bele.

-És mégis hol laknál?Nem lóghatsz állandóan a testvéred nyakán.Neki is van családja.-mondta anya és hangjában hallani lehetett,hogy őt is érdekli a dolog.Halványan elmosolyodtam,mert ez tényleg jól esett.

-Sok barátot találtam kint...-próbálkoztam.-Például a szomszédunk Sara...Benne megbízok és ő is vár vissza...talán pár hónapig ellátnának..És még a testvéremhez is közel lennék..

-Igen..pár hónapig.És utána mi lesz? Mindenkinél laksz egy-két hónapot? Mert azt ugye tudod,hogy ez nem így működik.-mordult fel apa és talán igaza is volt..

-Hát akkor keresek munkát...még mindig esélyesebb mint itt...-helyeseltem.Ekkor pár percig néma csend volt.Talán gondolkoztak,vagy nem tudtak megszólalni,esetleg nem is akartak.-Ajj ne csináljátok már ezt.Tudjátok,hogy ez egy jó ötlet.London teli van élettel..sokkal jobb lenne ott nekem.-emeltem feljebb a hangom.

-Hát ha így neked tényleg jobb lenne...Nem is tudom...-mondta apa és mélyen gondolkodóba esett.-Kicsim,számunkra nem vagy teher.Ha csak ezért akarsz kiköltözni akkor szó sincs róla.

-Nem!London nekem tényleg egy nagy álom.Ott kinyílhatok és sokkal nagyobb esélyeim vannak mindenre.Én kiszeretnék költözni.-anyáék sóhajtottak egyet összenéztek,majd így szóltak:

-Még alszunk rá párat rendben? -mondta anya megértően.Éreztem,hogy nyert ügyem van,de előre nem kiabálom el.

A nap többi része szó szerint csak pakolással telt.Egy ismerősünknek volt egy teherautója,így ő segített ,hogy a bútorokat átvigyük az új lakásba.

Az egész napi pakolás után lezuhanyoztam és zombiként zuhantam be az immár üres szobában álló ágyamba.

Azt hittem pár percen belül elalszom ,de nem sikerült.Sok dolgom gondolkoztam és a holnapi napot illetően görcsölt a hasam.Valami miatt nagyon felizgultam (nem olyan értelemben) ,de nem tudtam,hogy mi az.

Véglegesen elaludnom hajnali háromkor sikerült..