14.fejezet

Sziasztok.Az előző fejezet kissé unalmas és hosszú lett,de itt jön egy váratlan esemény:)
Remélem tetszeni fog,jó olvasást :)

-Ideje kelni! -szólt anya,de rosszul estek szavai,mint minden reggel amikor kelt.Fejemet párnámba ástam és még 10 percig lazsáltam.
Kikelve az ágyból hamar rendbe szedtem magam és felöltöztem egy rövid farmernadrágba és kopott ingbe.
Kimentem a konyhába ahol anyáék egy ismeretlen férfivel egyeztettek és papírokat írtak alá.Sejthettem ki az.
Nem akartam beleszólni,így az erkély felé vettem az irányt.Tudtam,hogy ma reggel még elhagyjuk a házat így elakartam búcsúzni ettől a helytől is.
Elbúcsúztam a tájtól,a falaktól és minden kis porszemtől is ami az erkélyen volt.Pár könnycseppet is elengedtem amikor anya jött oda hozzám.
-Hm..nekem is hiányozni fog.-mosolygott.-De sajnos most indulnunk kell.-simogatta a vállam majd bement.
Pár percre rá én is követtem a teljesen üres házban majd kiléptem az ajtón és a kocsinkba ültem.
Apa pár perc múlva szintén beült és szótlanul elindult.Út közben becsuktam a szemem,nem akartam sírni.

***

Az új ház negyed órányira volt a régitől és nem is volt olyan rossz mint amire számítottam.Meglepődöttségemre még nagyobb is volt.Anyáék azzal magyarázták,hogy itt kevesebbet kell majd fizetni és így teljesen megéri.

Az előszobába volt minden csomagunk letéve ,nagy fekete zsákokba.

-Na ,most lemegyünk az ágyadért,mindjárt jövünk.-mondta apa ,de én rászegeztem egy nem pont ideillő kérdést.Muszáj volt,egyszerűen kidőlt belőlem.

-Apa!Akkor..A London-os ügy..?-néztem rá reménykedve.Pár pillanatig csak halványan mosolygott.

-Bele egyeztünk!-Mondta.Nem hittem a fülemnek.A boldogsághormonok össze vissza áramoltak testemben aminek eredménye az lett,hogy ráugrottam apára.Agyon pusziltam,közben hadarva a köszönöm szavakat.Sikítottam és ugráltam ,majd megölelt.

-Na de most tényleg lemegyek.Addig pakolj ki a "szobádban." A polcok már ott vannak.

-Rendben. -vágtam rá,mert ebben az állapotban ,madarat is fogathattak volna velem.

Felcipeltem a szobámba két nagy zsákot és ledobtam.Kinyitottam őket,de nem bírtam az adrenalinnal és újra felsikítottam. Dúdoltam és táncoltam,így  pakoltam ki a kisebb dolgokat a zsákból a polcra.

Ajtócsapódást hallottam.

-Ilyen hamar felhoztátok? -kiabáltam,mert tudtam,hogy apáék azok.Nem válaszoltak,de gondoltam,hogy is válaszolnának,ha mindjárt megszakadnak az ágyam cipelésében.

Tovább dúdoltam ,majd hirtelen két erős kéz fogta meg a derekamat.

-Minek örülsz ennyire?-kérdezte mély hangon az illető és hallani lehetett,hogy mosolyog.Azonnal megfordultam.

Nem,most komolyan nem hittem a szememnek.Ennyire hiányzik,hogy képzelődöm? Vagy csak álmodom?

Ő állt előttem szőke tincseivel,gyönyörű szép kék szemeivel.

-Niall!-futottam az öleibe.A boldogsághormonok,nem bírtak tovább bennem tartózkodni,könnycsepp formájában távoztak szememből.Össze-vissza habogtam,még mindig nem hittem el a helyzetet.Ő itt van Magyarországon,az új lakásban állunk és ölelkezünk.Ennél nagyobb meglepetés nincs a világon.Idejött és még a címemet se tudta,azaz valahogyan megtudta,de ez annyira csodálatos.Szó szerint egy csoda.

Fejem búbját simogatta és nyakamba suttogta,hogy "Látod,itt vagyok."

Nem akartam kibújni öleléséből,örökké csak szorítottam volna és soha nem engedtem volna el.Ekkor megfogta államat és felemelte.Ekkor szembesült ,az arcomon lefolydogáló könnycseppekkel.

-Te..te sírsz? -kérdezte és elmosolyodott.Letörölte a könnycseppeket és ajkait az enyéimre tapasztotta.Ajkaink lágyan cirógatták egymást,mégis szenvedélyesen.Ez teljesen más volt mint az első csók.Éreztem,hogy most már összetartozunk,és ez nem csak egy szingli csók volt.

Egyik kezével a csípőmet,másikkal a hátamat simogatta lassan.Az én kezeim oldalról és hátulról túrták szőke haját.Nem törődtem a körülményekkel ,csak ő volt és én.

-Hogyhogy eljöttél? -kérdeztem nagy vigyorral az arcomon,még mindig a boldogságtól.

-Azt hiszed bírtam volna nélküled? Még aznap megvettem a jegyeket,de csak 2 nappal későbbi gépre fértem be,így jöttem ma.

-Óh Niall.-öleltem meg újra. -Én sem bírtam volna nélküled és pont ezért intézkedtem és van egy nagyon,nagyon jó hírem. De előbb még egy kérdés..Hogy találtál rám?

-Ez könnyű volt. -kuncogott.-Bár először a régi lakásotokhoz mentem és ott mondták meg a pontos címet.

-És hány napig maradsz?-kérdeztem aggódva,de alig vártam,hogy leleplezzem a nagy hírt.

-Csak 4 napot kaptam..-mondta szomorúbb hangnemmel.-Vivana..én nem maradhatok és nyilván neked itt a helyed..,de nekem szükségem van rád..-láttam arcán az aggodalmat és,hogy tényleg nem tudja megoldani a helyzetet,ezért beleszóltam.

-Tshh! Képzeld..azaz figyelj én kiköltözhetek Londonba.-engedtem ki végre magamból.Arcából ítélve először ledöbbent,majd mosolygott de nem igazán hitte el. -Ott fogok veled lenni. -mondtam vigyorogva.Még gondolkodott pár percig majd kifújta a levegőt.

-Úgy szeretlek. -mondta,majd arcomat kezei közé szorította és röviden megcsókolt.

-Öhm..nem akarok zavarni,de róla nem meséltél.Ki ő?  - lépett be a szobába apa és cseppet sem repesett az  örömtől,látva,hogy lánya végre talált egy normális fiút.Őszintén nem nagyon érdekelt,hogy mit gondol.Megfogtam Niall kezét és odamentem elé.

-Ő Niall.Londonban ismertem meg és..én szeretem.

-És Londonból jött ide érted? -vágott közbe,kikerekedett szemekkel.

-Igen...és..hát..ő hogyan is mondjam..ez így hallásra fura,de ..ő egy híres banda tagja..-nyeltem egy nagyot.-A One Direction-é..

-Jaj akikért úgy odavoltál?-kérdezte apa humoros hangnemmel de én teljesen beégtem.-Apaaaa! -szóltam rá sértődötten.

-És miatta akartál kimenni Londonba?

-Nem akartam...Akarok és nagy részben igen,de ezt már megbeszéltük ,ott nekem sokkal jobb.

-Hát Niall..ha kimegy a lányom ,ugye fogsz vigyázni rá?

-Hát persze Mr.Springs..Soha nem fogom elhagyni.-nézett rám gyönyörűen csillogó szemeivel és egymásra mosolyogtunk.

-Ennek a kijelentésnek örülök,de ezt még meg kell beszélnem az anyjával ,ez egy nagy döntés..

-Természetesen megértem. -mondta Niall komolyan.Nagyon cuki volt és annyira felelősségteljesen beszél rólam.Ez esik a legjobban.Ilyen fiúról álmodtam jó pár éve és most itt áll mellettem.

-Hahó.- lóbálta a kezét előttem Niall.

-Ööö bocs.Elbambultam? 

-Kicsit.- adott egy puszit a homlokomra. 

-Most hol fogsz megszállni? -kérdeztem hirtelen.

-Én már mindent elintéztem,ne aggódj. -mosolygott huncutan. -Na de,ahogy látom el kell a segítség,szóval pakoljunk.

-Ahh most komolyan? -görnyedtem össze.

-A cuccaid nem fognak a helyükre sétálni.-erre elkezdtem kicsit nyafogni.

A helyzetet egész jól megoldotta.Engem odaállított a polchoz ,ő pedig a zsákoknál állt.Egyenként pakolta ki belőle a cuccokat és odadobálta nekem,mire én elhelyeztem őket az új bútoromon.Ez így ment pár óráig,közben persze beszélgettünk.Én egyfolytában csak bámultam őt,mert még mindig csodának tartottam a jelenlétét.Késő délután anyuék rendelni akartak 2 pizzát,de rábeszéltem őket 3-ra Niall kedvéért.Nehogy már az első nap éhezzen.Estére pont megérkezett és megvacsoráztunk.

-Szerintem én most megyek.Örülök,hogy megismerhettem önöket.-állt fel az asztaltól.Eleinte nem akartam,hogy menjen,de már beesteledett és egész nap segített.Neki is kell a pihenés,meg ugye a szállását is meg kell találnia.

-Kikísérlek. -álltam fel én is.

Az ajtónál álltunk meg.

-Niall én annyira köszönök mindent.Hogy kijöttél,hogy segítettél és,hogy itt vagy.Annyira jó volt a mai nap.És te tetted azzá.Hogyan köszönhetném meg?

-Ezt nem kell megköszönnöd.Én is jól éreztem magam és már megháláltad.Kiköltözöl Londonba jó formán miattam.Ennél nagyobb ajándék nincsen.-Szavai nagyban hatottak rám.Alig várom,hogy kiköltözzek és..együtt legyünk.

-Na de ha már itt tartunk a pakolásért cserébe kaphatnék egy jóéjt puszit? -akaratlanul is felhúztam a szemöldököm.Annyira aranyos,hogy az már elmondhatatlan.Lassan odahajoltam hozzá és egy csókot leheltem az arcára.Nem a szájára,hiszen puszit kért,de ezt talán elkiabáltam.

-És esetleg egy jóéjt csókot? -mosolygott huncutan.

-Hmm..már kaptál egy puszit..máskor gondold meg mit kérsz. -nyitottam ki az ajtót vigyorogva.

-Rendben ezt megjegyeztem.-sétált ki az ajtón.